Jelentősen bővülnek az Integritás Hatóság feladatai és hatásköre

Cikk publikálásának ideje:

A parlamentnek kedden benyújtott módosító törvénycsomag célja a Kormány és az Európai Bizottság között létrejött megállapodásban foglalt szupermérföldkövek teljesítésének elősegítése. Ennek keretében a szupermérföldkövekhez kapcsolódó jogszabályok pontosítására kerül sor. (A szupermérföldkövek között szerepelt többek között az Integritás Hatóság létrehozása is.)

A törvénytervezet jelentős változásokat vezet be a vagyonnyilatkozati rendszerben. Ennek részeként a Hatóság széles körű és megerősített ellenőrzési jogosítványokat kap a vagyonnyilatkozatok vizsgálata során. A Hatóság jogosult lesz többek között a köztársasági elnök, az országgyűlési és helyi önkormányzati képviselők, az Alkotmánybíróság tagjai, a polgármesterek, a bírák, valamint egyéb kiemelt kormányzati vezetők és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatainak ellenőrzésére. Az ellenőrzés kiterjed a nyilatkozatok teljességének és hitelességének vizsgálatára, továbbá a nem igazolható vagyonváltozások forrásainak feltárására is. A Hatóság emellett bírság kiszabására is jogosulttá válik.

A tervezet alapján a vizsgálati eljárások során a Hatóság az eddigieknél szélesebb körű adatokhoz férhet majd hozzá. Emellett módosulnak a közbeszerzési törvény egyes, az Integritás Hatóságot érintő rendelkezései is, és több, korábban a magyar jogrendszerben nem létező jogintézmény kerül bevezetésre. A felülbírálati indítványokkal összefüggésben szintén új feladat- és hatáskörök illetik majd meg a Hatóságot.

A módosítások érintik továbbá a Korrupcióellenes Munkacsoport működésére vonatkozó szabályozást is.

Egyes rendelkezések gyakorlati érvényesülésének és alkalmazhatóságának megítélésére várhatóan csak a jogszabály hatálybalépését követően, a gyakorlati tapasztalatok alapján lesz lehetőség, tekintettel arra, hogy számos új jogkör és jogintézmény most kerül bevezetésre a magyar jogrendszerbe.

Összességében a törvénytervezet az Integritás Hatóság feladat- és hatáskörének jelentős bővítését eredményezi. A jogszabály hatálybalépéséig rendelkezésre álló időszakban megkezdjük a szükséges felkészülést annak érdekében, hogy az új feladatok ellátását a hatálybalépést követően haladéktalanul megkezdhessük.