VIZSG_23_2024 sz. vizsgálat lezárása – Palócföldi Családok Egyesülete
Cikk publikálásának ideje:
A Palócföldi Családok Egyesülete a Vidékfejlesztési Program keretében összesen 51 467 166 forint támogatást kapott az Integritás Hatóság vizsgálatával érintett négy projekt megvalósítására. A Projektekben kiutalt támogatások felhasználása az érintett település polgármesterének és közeli hozzátartozóinak érdekkörében történt.
Az egyesület megvalósított projektjei között szerepelt a Mesterségek házának felújítása, egy turisztikai iroda kialakítása, informatikai eszközbeszerzés, valamint szálláshely kialakítása. Az Integritás Hatóság megállapította, hogy megvalósításuk során összeférhetetlenségi helyzetet eredményezett az, hogy a polgármester a felhívásokat kiíró Helyi Akciócsoport elnökeként befolyással bírt a támogatási döntések meghozatalára, a támogatást elnyerő Kedvezményezett vezető tisztségviselője pedig a polgármester egyik hozzátartozója volt.
Továbbá a kapcsolódó felhívások, valamint Támogató Okiratok nem tartalmaznak egyértelmű elvárást a projektek fenntartására, így megtörténhetett az, hogy a megvalósuló beruházások bármilyen, akár minimális mértékű kihasználtsággal, működéssel is megfelelnek a támogatói szándéknak.
A Hatóság az Irányító Hatóságnál szabálytalansági eljárásokat kezdeményezett és preventív javaslatokat fogalmazott meg az uniós források hatékony és felelős felhasználása érdekében. A Hatóság az Irányító Hatóságnak szintén javasolta a támogatási feltételek szigorítását, az üzemeltetés kritériumainak pontosabb meghatározását, monitoring mutatók bevezetését és külső adatforrások bevonását az ellenőrzésekhez, továbbá fokozott figyelmet a jövőbeni összeférhetetlenségek megelőzésére a LEADER projektek esetében.

