VIZSG/10/2023 számú vizsgálat lezárása – a „Szekszárd Lőtéri vízbázis kármentesítése” és a „Szentendre Regionális Déli Vízbázis megóvása”
Cikk publikálásának ideje:
Az Integritás Hatósághoz (a továbbiakban: Hatóság) 2023 márciusában bejelentés érkezett két, európai uniós forrásból megvalósuló vízbázis-védelmi projekt kapcsán. A bejelentés szerint a kivitelező a közbeszerzési eljárásban vállalt műszaki megoldást a kivitelezés során módosíthatta, ami hatással lehetett a projektek megvalósítására és a közbeszerzési verseny feltételeire. A Hatóság a bejelentés tartalmát megalapozottnak tartotta és vizsgálatot indított az uniós források felelős felhasználásának vizsgálata érdekében.
A vizsgálat a KEHOP-3.3.0-15-2016-00003 azonosítószámú „Szekszárd Lőtéri vízbázis kármentesítése” című, 6,2 milliárd forint összköltségű, valamint a KEHOP-3.3.0-15-2021-00010 azonosítószámú „Szentendre Regionális Déli Vízbázis megóvása” című 5,2 milliárd forint összköltségű beruházásokat érintette.
A KEHOP-3.3.0 azonosítószámú pályázati felhívásnak a célja volt, hogy a felszín alatti vizekben és a földtani közegben hátrahagyott szennyeződéseket felmérje, valamint a kármentesítést előkészítse. A pályázati felhívás alapján további célként szerepelt, hogy a szennyeződéssel érintett területek kármentesítése megtörténjen.
A felhívásban foglaltak szerint azon projektek esetében, ahol kármentesítési beavatkozás történik – ahogyan a vizsgált két projekt esetében is – szükséges olyan műszaki-szakmai eredményt megnevezni, amely alapján a szennyeződéssel érintett területen a kármentesítési célállapot határértékéig megtisztításra kerül a felszín alatti víz és a földtani közeg.
A Hatóság a vizsgálat során áttekintette a kármentesítési munkák műszaki tartalmát, elemezte a közbeszerzési eljárásokat, valamint a szerződések módosítását és a kifizetések szabályszerűségét.
A vizsgálat megállapította, hogy a projektek megvalósítási időszaka során a tervezett műszaki tartalmak jelentősen módosultak. Az eljárás során bevont független szakértők szerint ezek a változtatások szakmailag indokoltnak tekinthetők, és az illetékes környezetvédelmi hatóságok is jóváhagyták azokat. A vizsgált projektekben azonban megállapítható volt, hogy a kármentesítési beavatkozások – az elérendő határérték növelésével, illetve a beavatkozási terület méretének csökkentésével – enyhébb feltételek mellett valósultak meg, így felmerült a gyanúja a műszaki tartalmak jogellenes csökkentésének. A Hatóság a közbeszerzési szerződések teljesítése, illetve módosítása jogszerűségének vizsgálata érdekében bejelentéssel élt a Közbeszerzési Hatóságnál, amely ellenőrzést indított a szerződések vizsgálatára. A Közbeszerzési Hatóság a kifogásolt technológiai módosítások kapcsán ugyan nem állapított meg jogsértést, ugyanakkor – a Hatóság által kezdeményezett szerződésellenőrzési eljárás nyomán – egyes szerződésteljesítési hiányosságok miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalbóli eljárását kezdeményezte mindkét ügyben. A jogorvoslati eljárások eredményeképpen a kivitelezővel és az ajánlatkérővel szemben mindkét eljárásban 2,5 millió – összesen 5 millió – forint bírságot szabott ki.
A Közbeszerzési Döntőbizottság határozatai alapján az Irányító Hatóság szabálytalansági eljárásokat folytatott le, és megállapította, hogy a támogatás felelős felhasználásához kapcsolódó alapelvi kötelezettségét a támogatott Országos Vízügyi Főigazgatóság megsértette. Ennek eredményeképpen a KEHOP-3.3.0-15-2021-00010 azonosítószámú projekt esetében; 50.780.950 Ft, míg a KEHOP-3.3.0-15-2016-00003 azonosítószámú projektnél 56.829.055 Ft támogatási összeget (összesen: 107.610.005 Ft-ot) visszakövetelt a 2025. szeptember 5-én jogerőre emelkedett szabálytalansági döntések alapján.
A Hatóság vizsgálati eljárásában megállapította továbbá, hogy a szekszárdi projekt esetében előírt fenntartási kötelezettségre vonatkozó feladatok nem teljesültek, ami miatt felmerült a pályázati felhívásban foglaltak nem teljesítésének gyanúja.
Az Integritás Hatóság felhívta az Irányító Hatóságot, hogy a szekszárdi projekt kapcsán folytasson le szabálytalansági eljárást a fenntartási kötelezettség teljesítésének hiányosságai miatt, valamint mind a két projekt esetében a műszaki tartalom csökkenésének gyanúja miatt.

